Címlap A Sulinet oktatási anyagai

A Sulinet oktatási anyagai

A Sulinet oktatási anyagainak (CD-k) értékelése, felmérése
készítette: Engelbrecht Károly, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola, Esztergom

A Sulinet keretében 1997 végén jutott több középiskola az Internethez való hozzáférés lehetőségéhez, az iskolák szervert kaptak (választásuk alapján Windows NT vagy Novell rendszerrel) és átlagosan 5-7, akkor még korszerűnek mondható multimédiás számítógépet (többségében PC ?t, néhol Macintosht). A kezdeti buktatók után (például az iskolának kellett megvenni a kábelt a szerver és a gépterem közé; rá kellett jönni, hogy a gyakorlatban hogyan is kell kialakítani egy működésképes hálózatot; meg kellett tanulni a hálózaton való munka trükkjeit) valamilyen szinten mindenhol működni kezdett a helyi hálózat, majd az Internet is elérhetővé vált.

Az 1998-as év tavasza táján (bár ez iskolánként eltérő időpont is lehetett) megérkeztek a Sulinet szoftvercsomagok. Általában az informatika tanárok, esetleg a könyvtárosok kapták kézhez a lemezeket. A hozzáadott vékonyka tájékoztató füzet igazából nem sok segítséget adott első pillanatban a tájékozódáshoz.

A CD-k külleme viszonylag egységes: a beltartalom már kevésbé. A lemezek nagy többsége az Automex készletéből való: korábban ezeket a CD-ket az Automex üzletének polcain, illetve katalógusaiban láthattuk, akkor még eredeti amerikai, néhány kivételes saját fejlesztés esetében magyar csomagolásban. Sajnos, mint az az ISZE felmérésének adataiból is látszik, az első csomagban kapott 32 db CD nagy része az oktatásban nem nagyon használható (lásd később). Kivételek ez alól a magyar fejlesztések, melyek kimondottan egy-egy tantárgyat, műveltségterületet céloznak meg, mégpedig:
Csodálatos Univerzum, Tudományos enciklopédia /Cambridge enciklopédia/, Computer Kalauz, Internet Kalauz, Magyar zenetörténeti Kalauz, Kémia Kalauz, Matematika Kalauz, LANGMaster Kurzus (korlátozott verzió), MICSODA sorozat (a könyv szerint Arany János öt műve, valójában Mikszáth, Móra, Krúdy, József Attila, Fazekas Mihály egy-egy műve a MICSODA sorozat különkiadásán), Tolnai világtörténelem, Úton (közlekedési ismeretek), Budapesti Állatkert.

A CD-k értékelése felhasználhatóság szerint:
A magyar fejlesztésű CD-k közül, a tapasztalatok szerint nagyon hasznosnak tűnt a Kémia Kalauz és Matematika Kalauz. Az oktató programok közül összesen egy darab nyelvoktató CD volt a Sulinet-csomagban: a LANGMaster Kurzus, az is korlátozott verzióként (Cyberstone). Jó lett volna, és a későbbiekben is jó lenne a középiskolákban leginkább elterjedt angol, német (esetleg francia, olasz) nyelv oktatásában használható, minél több fajta, minél több szintet megcélzó és minél több gépen jogszerűen használható, teljes verziójú CD-t kapni, vagy azok beszerzésére pénzforrásokat biztosítani. Ugyancsak jó lenne a különböző kis-, és nagy szótár CD-kkel ellátni az iskolákat, lehetőleg nagyszámú licenccel, hisz manapság a könyvtárak egyszerűen nem képesek anyagilag a közép-, és nagyszótárak árait kifizetni, így minden nyelvtanárnak megfelelő minőségű és tartalmú szótárat biztosítani, nem is beszélve a kézikönytárban levő (vagy nem levő) példányokról. Hatalmas piacot jelentene a magyar közép- és általános iskolák köre a Scriptum és egyéb kiadók szótárainak beszerzésében (angol, német, számítástechnikai, nyelvhelyességi, üzleti stb, esetleg ezek hangos változatai).

A fizika, földrajz (természetismeret) tantárgyban a Csodálatos Univerzum (Cyberstone) használható, bár mindkét tantárgyhoz csak nagyon lazán kapcsolódik e témakör. Jobbára csak egyéni érdeklődőknek, ismeretfejlesztési céllal ajánlható.

A Cambridge enciklopédia több tantárgyhoz is használható, egy az egyben tartalmazza a mű könyv-változatának anyagát. Jelenlegi tapasztalataink alapján a tanár kollegák inkább szemben a papíralapú megjelenési formát részesítik előnyben.

A Számítástechnika / informatika tantárgyhoz kapcsolódik a Computer Kalauz (Cyberstone). Sajnos nagy hiányossága, hogy a szövegek nem tehetőek vágólapra későbbi órai felhasználás, jegyzetelés céljából; ugyanúgy, könyvjelzők sem helyezhetőek el az anyagban. Nincsenek igazi multimédiás megoldások, képek, működő modellek, visszacsatolási gyakorlatok sem, amelyek a tanulók motivációját növelnék, ugyanakkor jó, a lényegi kérdésekkel foglalkozó, rendszerező az anyag. A piacon található hozzá hasonló, vágólap-műveleteket engedő, így tanári jegyzetek készítését is támogató CD, a FoxTrend PC-enciklopédia című CD-je.

Szintén a számítástechnika, közelebbről az Internet-alkalmazás alapjainak megértését segíti az Internet-kalauz (Cyberstone). Mivel igényli az Microsoft Internet Explorer 4.0 telepítését, sok tanár eleve el sem indítja.

Külön csomagban kapták az iskolák az Internet iskola c. CD-t, amely egy kicsit ?megkésett fecske?, mert mire megjelent, már enyhén ?porosra? sikeredett. A kezdő Internetezők, az Internet leendő használói részére hasznos tájékoztató anyag lehet, az első benyomások megszerzésére alkalmas. Bemutatja az Intenet Explorer elindítási lehetőségeit, ezt gyakoroltatja is (de mi van, ha csak a Netscape böngészőjét találjuk a gépen?). Az Internethez kapcsolódást modem segítségével mutatja be, kezdő felhasználók esetében azonban máris gondot okozhat, ha ők helyi hálózaton át kapcsolódnak az Internetre, és emiatt nem találják a tárcsázó ikonját (még talán a rendszergazda is elmarasztalásban részesül amiatt, mert a "gépbe nem rakta be az Internetet". Ez nem vicc, egy vállalati, iskolai (közép)vezető már csak ilyen pozícióból közelít a rendszergazdához!

A gyakorlás nem túl intenzív: több perces magyarázat után ad lehetőséget egy-egy, célzatosan kiválasztott web-cím (pl. home.microsoft.com) beírására és a lap betöltésének szimulálására.
Semmiképpen sem alkalmas a böngészőprogramok használatának kifinomult gyakorlására, a trükkök megismerésére, az oktatási anyagnak a gyakorlat segítségével történő, hatékony elsajátítására. A program inkább ismertető jellegű, nem találunk benne ellenőrző kérdéseket, teszteket, igazán találó, kondícionáló gyakorlatokat, a tanuló haladását rögzítő, jegyzőkönyvező részeket, valamint visszacsatolást az elért eredményekről. Éppen ezért a CD-t diákok részére egyéni feldolgozásra javasolhatjuk. A bemutató anyag iskolában dolgozó kollegáink, kevés szabadidővel rendelkező vezetők részére ajánlható, előzetes és utólagos kiegészítő segítségünkkel, magyarázatunkkal.

Zene iránt érdeklődő diákoknak lehet érdekes a NewBeat zeneszerkesztő. Nem tudom, e program kiválasztói milyen órára szánták: informatika, ének, testnevelés? Egyéni szórakozásra, zajok keverésére alkalmas, de órán való alkalmazása nem túl szerencsés.


A nem magyar nyelvű anyagok egy része a multimédiafejlesztést ill. WEB-lapok készítését támogatja. Nem túl szerencsés, hogy e főleg freeware vagy shareware fejlesztőeszközök nagy része még a kilencvenes évek első feléből származik, és a Sulinet programban való sokszorosításuk idején már náluk sokkal jobbakat, korszerűbbeket lehetett kapni, méginkább szaklapok CD mellékleteiről telepíteni ? mégpedig ingyen!

A fejlesztőeszközök közül talán a leghasznosabb az Authorware 3.0 SE lenne, de a CD amiatt vált értéktelenné - érdektelenné, mivel a Sulinet következő CD-csomagjában megküldték ennek 4-es változatát. Sajnos, mindkét verzió SE (Special Edition), vagyis önállóan futtatható bemutató nem állítható elő vele, másrészt a fejlesztésről semmilyen magyar nyelvű oktató anyagot nem mellékeltek.


A Music Works / Sound Pro sorozatnak három lemezét is küldték. A három CD közül az elsőn részben, a másodikon kizárólagosan különböző digitalizált hangokat hallhatunk, a harmadikon pedig rendszerhang-beállító alkalmazásokat. Az egyik CD-n a Sound Impression hangfeldolgozó programot találjuk, valamint digitalizált hangokat. Nem épp egy erőforrásigényes program, de azért a Sulinetben kapott Windows95 OSR2 rendszer elviselne ennél komolyabb, 32 bites alkalmazást is. A Sound Impression programot egyébként ingyen adják 1 v. 2 darab 1.44 MB-os floppy diszken akkor, ha bármilyen ?noname?, SB16 kompatibilis, OPTi Chip-es, vagy Aztech hangkártyát vásárolunk.

A lemezen az AZ könyvtárban txt illetve wri kiterjesztésű szövegfájlokban az Aztech hirdetését, céginfoját olvashatjuk el, valamint azt, hogy milyen aktuális termékeit rendelhatjük /-nénk meg. A for_pc könyvtárból telepíthetjük a Sound Impression hangkezelő programot, ha ezt a főkönyvtár Setup-jával még nem tettük meg. Maga a Sound Impression 16 bites program, képes CD, Wav és Midi fájlok lejátszására és a hangkártya által lehetővé tett forrásokból (mikrofon, line, CD) hang felvételére, ennek vágására. A hangfelvétel, manipulálás alatt a Windows multitaszkos képességei erősen korlátozódnak. A waves könyvtárban 20 darab 44 kHz / 16 bit-es mintavételezéssel készült zenefájl található. A zenék hossza tág határok között (6 mp és 3 perc) változik, stílusuk szintén. Részlet a CD hátoldalán megjelent fülszövegből:

A Sound Impression szoftver képes hangfájlokat szerkeszteni, speciális effektusokat átalakítani(???), átméretezni és minden olyan funkciót végrehajtani, melyet egy hangstúdióban alkalmaznak. (Kiadta az AUTOMEX, készítette: Aztech New Media Corp. 1997.)


A 14. számú Sulinet CD (harmadik a SoundPro sorozatból) a Wired for Sound Pro (WFS), amelynek felirata: Hangfájlok 2. A CD-n angolul található kulcsmondat mindent elmond a kiadvány céljáról. Ennek lényege: minden rendszereseményhez hangeffektust rendelhetünk, kibővítve a Windows eredeti hozzárendeléseit.

A többi fontos alkalmazás, melyeket legalább egy-egy mondattal érdemes megemlíteni:

CD Browser, CD böngésző: a CD-n, winchesteren levő hang- és képállományokat nézhetjük, ill. hallgathatjuk meg, a képekről ikongyűjteményt készít (de nem ismeri pl. a JPG-t).

A Configuration Editor segítségével beállíthatjuk, hogyan dolgozzon együtt meglevő rendszerünk a WFS programmal. A Multimedia Jukebox zenegép, a multimedia Screen multimédiás képernyőkímélőt rejt. A Wallpaper Changer a Windows háttérminta lecseréléséreszolgál, az Intruder Alert szerepe riasztás. A Talking Calculator beszélő számológép, a Talking Clock beszélő óra, a Talking Monitor a rendszeradatokat szóban is kijelzi, míg a Talking PIM-mel beszélő határidőnaplót használhatnak. A beszélők hangját (pl. a beszélő óránál, határidőnaplónál) és arcát a CD-n levő mintákból választhatjuk. Ezen kívül ikoncserélő, animált ikonbeállító, médiamanager, egér-MozgásMérő, Post This (kis cédulák az alkalmazások sarkában), valamint WFS Edit hangszerkesztő található a CD-n. A CD-t főleg önálló kísérletezgetéshez érdemes használni. Ha viszont egy gépen többen dolgozunk, ne okozzunk bosszúságot a többieknek a túlburjánzó hang- és képi hatásokkal.

A CD 12,13,14 anyagokból (melyeket egy cég készített, a kiadó is mindháromnál ugyanaz) ez utóbbi az, melyet igazán érdemes kipróbálni, sőt, esetleg fenn is hagyni számítógépünkön.
(Készítő: AZTECH New Media Corp., kiadó: AUTOMEX)

Nagyon sok ?Sulinetes? CD-t nem említettem az iménti elemzésben. Ezek semmilyen tárgyhoz nem kapcsolhatóak, régi shareware programokat, képgyűjteményeket, betűgyűjteményeket tartalmaznak, gyakorlati hasznuk (az oktatásban) elhanyagolható. Ilyen CD kb. 15-20 db van, tehát jó közelítéssel a Sulinetes első CD-csomagban kapott lemezek fele.

A Sulinet csomagon kívüli oktató CD-k értékelése
Nem a Sulinet első és második csomagjában, hanem például a Soros Alapítvány révén jutott el néhány iskolába a Microsoft sorozata; az az Encarta, BookShelf, Musical Instruments. Ezek egységes, magától értetődő, könnyen kezelhető felülettel készültek, igen nagy tudásanyagot nyújtanak. Sajnos az angol nyelv ismerete nélkül csak a Musical Instruments élvezhető a diákok számára. A másik két anyagból pedig szerteágazó egyéni vagy kiscsoportos kutató, gyűjtőmunkára nyílik lehetőség földrajz, vállalkozási ismeretek, történelem stb. tantárgyak keretében.

A Sulinet CD csomagban kapott lemezeken kívül a felmérésben foglalkoztunk a ?magyar piacon? kapható CD-ROM-okkal is (illetve, mivel a felmérés már lezárult, érdemes lenne folyamatos adatbázis-bővítésként foglalkozni a manapság megjelent anyagokkal). Külön kiemelhető a Kossuth Kiadó biológiai / környezetismeti sorozata: növényi társulások, gombák, növénytan stb, valamint az Arcanum Adatbázis irodalmi, történelmi sorozata: Mikszáth, Ady, Marczali Világtörténet, Shakespeare összes, József Attila, Biblia, stb. Mivel ezeket a CD-ket csak a felmérés utáni időszakban vásároltuk meg iskolánk részére, így ezek értékelése az ISZE-adatbázisában nem szerepel. Az imént említett lemezek egységes felülettel, egységes szerkezettel rendelkeznek, nagyon jó a keresési sebességük, lehetséges velük kombinált kereséseket is végezni, támogatják a vágólap műveleteket, könyvjelzőket helyezhetünk el bennük stb.

Az informatika oktatását segítő PC-ROM Multimédia PC Enciklopédia.
Kezdő felhasználók részére legfontosabb számítástechnikai ismereteket, fogalmakat tárgyalja, történeti áttekintést nyújt és alkalmazási lehetőségeket mutat be. A hardver fejezetben részletes információt találhatunk a számítógép és a hozzá kapcsolódó perifériák működéséről, technológiákról és szabványokról. Az optikai tárolók típusait, rendszerezését és gyártástechnológiáját is nyomon követhetjük. A szoftver-fejezet az operációs rendszerektől kezdődően a felhasználói programokon keresztül a segédprogramokig mutatja be a széles körben használt szoftverek jellemző tulajdonságait, főbb alkalmazási területüket. A CD-ROM szótár része mintegy 1000 címszóval minden eddiginél nagyobb terjedelemben ismerteti a fent említett témakörökben előforduló fogalmakat, rövidítéseket és szakkifejezéseket. Az egyes témakörökben többfajta módszerrel kereshetünk, felhasználói megjegyzésekkel bővíthetjük azokat, valamint könyvjelzőket helyezhetünk el bennük.

A kiadvány a PC felhasználói kézikönyvének is tekinthető, jól alkalmazható háttéranyagot biztosít a számítástechnika-oktatás részére, valamint kellemes és hasznos időtöltést, információt nyújt a számítógéppel ismerkedő vagy napi munkát végző felhasználók számára is. Mindegyik fejezet újabb alfejezetekre tagolódik, onnan választva olvashatunk a konkrét témáról. A leírásokban a Helpben/Súgóban megszokottak szerint zöld színnel jelölik azokat a szavakat, melyekre kattintva az adott kifejezés lexikonszerű kifejtése hívható elő.
A kiadvány iskolai egyéni, csoportos és frontális osztálymunkára (kivetítő megléte esetén) ugyanúgy alkalmas, mint tanári vagy tanulói egyéni felkészülésre, ismeretbővítésre, rendszerezésre. A program lehetővé teszi a szövegek vágólapra helyezését (későbbi felhasználásra), könyvjelzők elhelyezését, jegyzetek írását, tárolását, előhívását. Nem tartalmaz viszont a program ellenőrzésre, gyakorlásra alkalmas részeket; teszteket, a kérdéssorokat is a tanárnak kell az adott oktatási anyaghoz összeállítania. A kiadvány szerzőinek nem is az értékelés, gyakoroltatás volt a céljuk. Mint a készítők is leírták: egy (viszonylag) jól felépített struktúrában minél teljesebb körű ismerethalmazt szerettek volna összeállítani, és ezt a célt elérték. A kiadvány 1995-96 óta alapmű, tanfolyamok valamint az általános és középiskolai iskolai oktatás hardver - szoftver alapismereti részeihez jó kiindulópont. A program a gyakorlatban való kipróbálás, több órai használat után valóban hasznosnak, az oktatásban alapvető forrásmunkaként használhatónak bizonyult, minden informatikával foglakozó, azt tanító tanárnak ajánlható.

Nyelvoktató CD-k közül kettő érdemel részletesebb bemutatást.
A Triple Play Plus az Alaplap újság egyik CD mellékletén jelent meg, korlátozott verzióban, de oroszlánkörmeit így is kimutatja. A bejelentkező képernyőn megválasztható a tanulandó nyelv: angol, francia, német, spanyol ? folyamatosan készülnek egyéb nyelvi verziói, persze, a demón csak az angol működik.

Nagyon jól használható, játékosan tanító, gyakoroltató anyag. A lemezt 8 éves kortól ajánlják a szerzők - felső korhatár nélkül -, kezdők számára. A program rendszerfájlokat nem cserél, csak a saját könyvtárába másol fájlokat. A nyelv választása után a gyakorlás területét kell kiválasztani:
hallott szöveg megértési képességének fejlesztése, 
olvasási készség fejlesztése, 
beszéd és helyes kiejtés fejlesztése. 

Ezután a gyakorlandó témakört kell a hat lehetséges téma közül megjelölni (ételek, számok, otthon és hivatal, ember és ruházata, közlekedés-szállítás, napi tevékenységek), majd harmadik lépésként a nehézségi szintet választjuk ki.

A fejlesztő koncepciója az volt a program megalkotásakor, hogy hallás, olvasás és beszéd útján tegyék lehetővé az önálló nyelvtanulást. A gyakorlatok, leckék is e kategóriák szerint épülnek fel. Minden lecke, minden téma tulajdonképpen játék, játékos módszerrel treníroztatják a tanulót, aki a játék hevében szinte észrevétlenül tanulja meg a szavakat hallás után, vizuális élményekhez is kötve őket.

A programban az előrehaladás mértékét közvetlenül tapasztalhatja a tanuló: ha túl sokat hibázik, túl sok segítséget kér, akkor előfordulhat, hogy az adott feladatának megoldását nem fogadja el a gép, sikeres előrehaladás esetén viszont a következő feladatsort kérheti, vagy a következő szintre léphet. Névre illetve százalékra szabott, lemezen rögzíthető értékelési része nincs a programnak, de ez egyéni tanulás esetén nem is szükséges, figyelembe véve az imént említett, pozitív visszacsatoláson alapuló, játékos értelést.

Ajánlatos mikrofont is használni, ugyanis a harmadik típusú feladatsorok (kiejtés gyakorlása), csak így működnek. Érdekes a tanulóknál megfigyelni az örömet, amikor a gép elfogadja kiejtésüket (az elfogadási szint szerencsére 3 fokozatban állítható), aminek a mai amerikai nyelvhez kell igazodnia, lévén a program amerikai. Összességében: az önálló tanulást támogató programmal találkoztunk, melynek nem túl magas a hardverigénye (Windows 3.1 vagy Windows9x, telepített hangkártyával és mikrofonnal). A nyelvtanulásban az első lépések megtételéhez adhat nagy segítséget, 3 területen (megértés, olvasás, beszéd) is pozitív megerősítéseket nyújtva a tanulónak.

A másik tesztelt nyelvoktató program, amely a The Rosetta Stone Language Library; alapfokú angol oktató.

A program a Computer Panoráma számítástechnikai havilap CD mellékletén jelent meg 1997-ben, több részre bontva, később részenként más nyelv leckéit is közreadták. Interaktív, a szavakat sokoldalú gyakoroltatás útján tanító program. Viszonylag kis szókészlettel dolgozik, elsősorban az alsó tagozatos általános iskolások szókészletének, szituáció felismerő készségének fejlesztésére alkalmas. Hardverigénye nem kritikus, amelyik gépen CD és hangkártya található, ott futtatható is. A lemezen Acrobat Reader alatt olvashatunk részletes, magyar nyelvű kezelési leírást, melyben hardver igényt és beállítási tanácsokat, módszertani útmutatót is tartalmazó kézikönyvet találunk. A program lehetőséget ad a teljesítmény százalékos mérésére, a helyesírás gyakoroltatására, saját hangunk felvételére és az eredetivel való összehasonlításra. Egyéni gyakorlásra kiválóan alkalmas program, főleg kisiskolások részére.

A multimédiás oktató CD-k iskolai oktatásban való elterjedésének korlátai

Sajnos a Sulinetben kapott, illetve az egyéb oktató CD-k alkalmazásának még mindig sok akadálya van:
Az ÁR (5000 Ft alatt nem kapni oktató CD-t, és egy iskolában egy CD-vel nem lehet oktatni, még a tanárok sem tudják átnézni az anyagokat, ha csak egy példány áll rendelkezésre),

Az egyéni felkészületlenség, rugalmatlanság, az újtól való idegenkedés miatt sok tanár nem hajlandó kézbe se venni a CD-ket,
Nincsenek ma még olyan szaktermek, ahol a CD alkalmazásával frontálisan (kivetítő nincs, mert drága) vagy kiscsoportosan (néhány gép a teremben), esetleg egyéni tempóban (de ki tudja ennyi gyerek egyéni tempóját figyelemmel követni, figyelmét, munkamenetét irányítani) lehetne dolgozni.

Nincs a tanárnak felkészülési lehetősége: nincs otthon gépe, nem viheti haza az egy példányban, egy licenccel megkapott CD-t, az iskolában pedig reggeltől estig minden gépidő lekötött.